PraktikákSzezonális szerelemVáltozatosan varázslatosVegyél számba!

Hogyan fogyjon el az összes görögdinnye?

 

A görögdinnyeszezon végéhez közeledve, érdemes kihasználni az utolsó lehetőségeket és jól belakmározni ebből a finomságból. Hoztunk néhány receptet, amivel izgalmasabbá tehetitek a görögdinnyét, ha már unjátok magába fogyasztani vagy esetleg a kinti időjárásnak köszönhetően már nem mosolyog rátok olyan hívogatóan az előző héten beraktározott görögdinnye.

 

Könnyű vacsora ötletünk: Fetás görögdinnye-saláta
Hozzávalók:
– Fél kg görögdinnye
– 10 dkg fetasajt
– 3 szál menta
– Fél citrom leve
– 2 evőkanál olívaolaj
– Só, bors ízlés szerint

 

Elkészítés:
Első lépésként állítsuk össze a dresszinget: az olívaolajat keverjük össze a citromlével, a sóval és a borssal. Vágjuk fel kockákra a dinnyét és a fetát. A mentát mossuk meg és vágjuk apró darabokra. Tegyük egy nagy tálba az alapanyagokat és forgassuk össze az öntettel.

 

Desszert kicsiknek-nagyoknak: Dinnyefagylalt

Hozzávalók:
– 30 dkg dinnye
– 3-4 evőkanál méz
– 2,5 dl habtejszín
– Fél citrom leve

 

Elkészítés:
A dinnyéből szedjük ki a magokat, vágjuk le a héját, majd vágjuk darabokra.  A tejszínt keverjük össze a mézzel és tegyük fel egy lábasba melegedni, addig amíg valamennyire besűrűsödik, majd vegyük le a tűzről és várjunk, míg langyos lesz. A kihűlt krémet tegyük egy turmixba a feldarabolt dinnyével együtt és pépesítsük. Ezután tegyük jól záródó dobozba, és 6 órán át fagyasszuk. Óránként egyszer vegyük ki és kavarjuk át. Amikor már kezd szilárdulni (negyedik-ötödik keverésnél), habverővel verjük jó habosra, ettől lesz krémes állagú. Ízesíthetjük még mentával, citromlével.

 

…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

Tudtad?
A görögdinnye 95%-a víz, valamint nagyon sok értékes vitamint és tápanyagot tartalmaz.

…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

 

Frissítő élmény a hétköznapokra: Dinnyekoktél
Hozzávalók:
– Fél kg görögdinnye
– 1 dl víz
– 50 g cukor

– Ízesítésnek citromlé, menta ízlés szerint

– Opcionálisan a felnőtt változathoz: vodka/gin/rum/verm

 

Elkészítés:

Egy kis lábasban forraljuk fel a cukrot a vízzel, majd lassú tűzön főzzük még pár percig. Távolítsuk el a dinnye magjait, vágjuk apró darabokra. Helyezzük egy tálba és öntsük rá a kihűlt szirupot, majd mehet a fagyasztóba. Néha keverjük át, és ha már félig megfagyott, vegyük ki, zúzzuk össze egy villa segítségével és tálaljuk poharakba. A felnőtt verzióhoz adhatunk vodkát, de illik hozzá a gin, a rum vagy a vermut is.

 

Kísérletező kedvűeknek: Görögdinnye steak

Hozzávalók:

4 nagy szelet görögdinnye (kb. 3,5 x 7.5 x 10 cm)
1 dl cream sherry
2 dkg vaj

só, bors
0,5 dl balzsamecet
ízlés szerint feta sajt és mentalevelek

 

Elkészítés:

A tonhal-steak nagyságúra vágott, kimagozott dinnyeszeleteket tepsibe helyezve, öntözzük meg egy bő deciliter cream (azaz édes) sherryvel és egyenletesen kenjük be vajjal, majd ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Ezután takarjuk le a szeleteket sütőpapírral és a sütőedényt fedjük le fóliával. 175°C-on süssük két és fél órát, vagy amíg meg nem karamellizálódik egy kicsit a széle. Közben a balzsamecetet forraljuk míg a felére nem csökken a mennyisége. A megsült szeleteket szórjuk meg feta sajttal, aprított mentával és locsoljuk meg a balzsamecet-redukcióval.

Hallottatok már arról a kifejezésről, hogy a dinnye meglőrincesedett? Alábbi cikkünkben elolvashatjátok miről is van szó. Ha érdekel titeket, hogyan válasszatok jól görögdinnyét az alábbi cikkből megtudhatjátok, illetve nézzétek meg, milyen minőségi hibák mellett fogyaszthatjuk el bátran a görögdinnyét.

 

Források:
https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2021/jun/10/slice-of-life-10-delicious-ways-to-make-the-most-of-watermelon
https://www.nosalty.hu/recept/fetas-gorogdinnye-salata
https://www.liveeatlearn.com/watermelon-granitas/
http://flavor.hu/gasztro/susd-meg-gorogdinnye/

Kapcsolódó tartalmak

Böjti menü sztárjai – 2. rész

Maradéknélkül

Maradék nélkül: hulladékból élet

Maradéknélkül

Megmaradt főtt hús újragondolva

admin