HírekJó gyakorlatokPraktikák

Intelligens hűtő, a család szolgálatában

Az okos eszközök térhódítása már a háztartásokat is elérte. Amiről eddig azt hittük, hogy csak a filmekben létezhet, valósággá vált. A legnagyobb elektronikai vállalatok közül, a Samsung dobta piacra elsőként okos hűtőjét a tavalyi évben.

 

A Family Hub Refrigerator névre keresztelt konyhai berendezés szinte az összes technikai vívmánnyal rendelkezik, amit el tudunk képzelni. Képes azonosítani a tárolt ételeket, követni azok lejárati idejét és jelezni, ha éppen kifogyóban vannak. A tárolótérben 3 db nagyfelbontású kamera is helyet kapott. Ezek minden ajtócsukáskor képet készítenek, így ha elakadnánk a bevásárlással, a Samsung Smart Home alkalmazáson keresztül, bepillanthatunk a hűtőnkbe. Emellett lehetőségünk van bevásárló lista összeállítására és ez alapján akár online bevásárlás indítására is.

 

Az inkább ázsiai piacon sikeres hűtőszekrény egy hagyományosan felszerelt konyhában futurisztikusnak tűnhet jelenleg. Ugyanakkor a jövőben ez, vagy egy ehhez hasonló készülék az úgynevezett „okos otthonoknak”, praktikus részét képezheti.

 

Forrás:

https://news.samsung.com/global/samsung-introduces-an-entirely-new-category-in-refrigeration-as-part-of-kitchen-appliance-lineup-at-2016-ces

 

Kép forrás:

https://www.noelleeming.co.nz/samsung-family-hub

Kapcsolódó tartalmak

Újra a Rex Kutyaotthon Alapítvány táborában jártunk

admin

Franciaországban nem dobhatnak ki élelmiszert a szupermarketek

admin

Miért pazarolunk? – a Maradék nélkül csapat kutatása

admin