HírekItt jártunk

Ínycsiklandó ételek és tudatos nevelés

Nem mindennapi táborban jártunk Nagykanizsán, 2024. június 17-én. A Konyhafőnök Junior Tábor a Raffi Tehetségműhely és Tanoda által szervezett egyhetes napközis tábor, ahol az általános iskolás korú gyermekek szakács- és cukrászfoglalkozásokon vehettek részt. Ennek különlegessége, hogy a résztvevők szakoktatók általi iránymutatással, felügyelettel, saját maguk által készítették el ételeiket. Az így megalkotott finomságokat fogyasztották ebédre. Az idei évben többek között újburgonyakrémlevest, hideg görög gyümölcslevest és tempurába forgatott fűszeres csirkemellfilét is készítettek. Valamint minden nap az ügyes kis cukrászok ínycsiklandó desszertjeivel, mint például a meggyes rácsos süteménnyel vagy különböző pohárkrémekkel zárták a menüt.

A jó hangulat mellett kiemelt cél volt, hogy gyermekek megismerjék az alapanyagok sokszínűségét, a főzés szeretetét és a közös munka örömét. A nyári szünet élménygyűjtés szempontjából is mindig tartalmasnak bizonyul a tehetségműhely tanulói számára, hiszen a szervezők a gasztronómia jegyében különböző üzemlátogatást és egyéb programokat (például kenyérsütés, piac a kertben) is szerveznek. Ezek közé tartozott az idei nyáron az élelmiszerpazarlás csökkentés és az élelmiszerbiztonság témaköréhez illeszkedő előadásunk is, amit nagy érdeklődéssel fogadtak a gyerekek. Az előadásunkat követő tartalmas beszélgetés során megtudhattuk azt is, hogy a műhelyben kiemelten fontos a fenntarthatóság, hiszen helyi termelőktől származó, szezonális alapanyagokból alkotnak, továbbá szelektíven gyűjtik a hulladékot, takarékoskodnak az erőforrásokkal.

Nagy örömünkre szolgált, hogy ebben a hihetetlenül összetartó közösségben járhattunk. A táborzó diákok mindannyian aktívan vették ki részüket a foglalkozásból, értékes hozzászólásaikkal pedig segítették munkánkat.

Kapcsolódó tartalmak

5 okos tipp mielőtt legközelebb vásárolni mész

Maradéknélkül

Maradék nélkül: hűtőhasználati kvízjáték

Maradéknélkül

Piros tojást, hímes tojást biztonságosan

Maradéknélkül