Szeptember 15-én a váci Radnóti Miklós Általános Iskolában megrendezésre kerülő Pályaorientációs és családi napra látogattunk el. Ezen a napon az iskola számos érdekes programmal és előadással várta a gyerekeket, tanáraikat és a szülőket egyaránt.
A színes programok között a látogatóknak lehetőségük volt részt venni a Nébih előadásán is, valamint a „Maradékok nyom nélkül” elnevezésű kvízjátékban, aminek keretében az élelmiszerpazarlásról és az élelmiszerbiztonságról tanulhattak az érdeklődök. A gyerekek miután megkapták a feladatlapot, hatalmas lelkesedéssel vágtak bele a nyomozásba. A helyes megfejtők számára természetesen a nyeremény sem maradt el. A válaszadók számos ajándéktárgy közül választhattak, többek között kulcstartóval, ceruzákkal és Maradék nélkül kiadvánnyal gazdagodtak.
A nap folyamán mintegy 120 gyerek és kísérője vett részt a nyomozásban és bővítette tudását az élelmiszerpazarlás és az élelmiszerbiztonság témakörében.
Köszönjük a meghívást és a nyomozós játékban való részvételt. Reméljük, hogy a feladatlap kitöltői az élmény mellett, hasznos információkkal is gazdagodtak a rendezvényen!