HírekItt jártunk

A bajai V. Baba-Mama Családi napon jártunk

 

A Bababirtok Egyesület szervezésében egy nyári vasárnapon, 2021. június 20-án részt vettünk Baján az V. Baba-Mama Családi napon. A rendezvény a fenntartható fejlődés témája köré épült, amelyre a szervezők meghívásának eleget téve becsempészhettük az élelmiszerhulladékok, valamint az élelmiszerbiztonság világát is. Családi naphoz mérten sok mindennel készültünk. A standunkhoz érkező gyermekek különböző játékokat próbálhattak ki, amelyek segítségével megismerkedhettek többek között az élelmiszerhulladékok csoportosításával, illetve a hűtőszekrénybe kerülő élelmiszerek helyes tárolásával is, míg a nagyobbak és a szülők kvízkérdések segítségével mérhették fel a tudásukat az egyes témakörökben.
 
Életkortól függetlenül mindenki hatalmas lelkesedéssel fogott bele a játékokba, tudáspróbába, és elmondhatjuk, hogy a nap végére mindenki tanult valami újat, így senkit sem hagytunk jutalom nélkül. Amíg a kisebbek inkább az ajándéktárgyakat választották nyereményként, addig a felnőttek figyelmét inkább a kiadványaink keltették fel. Többen amellett, hogy a Nébih valamelyik oktatást segítő anyagából vitt haza egy-egy példányt, igényeltek a gyermekeik iskolájának is, hogy a könyvtárba kerülve még többen tanulhassanak az élelmiszerhulladékok keletkezésének megakadályozásáról és a biztonságos élelmiszervásárlásról.
 
Köszönjük, hogy részesei lehettünk a rendezvénynek, bízunk benne, hogy idén nyáron már többet és több helyen találkozhatunk, változatos témákról beszélgethetünk a Nébih Oktatás standjainál.
 

 

Kapcsolódó tartalmak

Lejárt élelmiszer? Adhatsz neki egy esélyt!

admin

Ruhanemű tejből?

admin

Szakmai rendezvény az étkezdei élelmiszerpazarlás csökkentéséért

Maradéknélkül