Hírek

Idd a kávéd „eredeti” csomagolásából

A kávécserje termésének feldolgozása során nagyon sok hulladék keletkezik: a leszedett kávécseresznyék 30-50%-a mezőgazdasági hulladékba kerül, ugyanis kávéfogyasztásunk szempontjából a termés héjának és húsának nem sok haszna van.

 

6dc6af7e0a9a203b17eaf65f50235ef1_original_02A Huskee vállalat kreatívan közelítette meg a problémát: a kávébab héjából poharakat állítanak elő, amelyek kifejezetten alkalmasak kávéital szervírozására és hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a kerámia kávéscsészéink. Ugyanolyan jól melegen tartják a kávét és közben a kezet is védik a forróságtól. Kitűnően tisztíthatók mosogatógépben és mikrohullámú sütőbe is tehetők. A cég tervezett poharakat otthoni használatra, éttermek számára, valamint már dolgoznak olyan dizájnon is, amely az elvitelre készült papírpohár alternatívája lehet.

 

A Huskee vállalat becslése szerint 1 átlagos kávéfogyasztó majdnem 3 kiló kávéhulladékért felelős évente. Ez a szám nem is tűnik annyira soknak, amíg be nem szorozzuk a kávéfogyasztó emberek számával. Így azonban már évente kb. 1,49 millió tonna hulladék keletkezik. A kávébabok héját ugyan sokszor felhasználják állatok etetéséhez, azonban az egyéb újrahasznosítási módszerek csak még inkább segíthetnek a hulladékok csökkentéséért vívott harcban.

 

Forrás:

http://mentalfloss.com/article/502935/drink-your-coffee-out-cup-made-coffee-waste

 

Képek forrása:

 

Kapcsolódó tartalmak

Élelmiszerpazarlás körkép

admin

A BabaMama Expon jártunk

admin

Viszkok Fruzsi és Széll Tamás pazarláscsökkentő tippjei

Maradéknélkül