HírekItt jártunk

Igenis van felelősséged

 

Kerekasztal a fenntartható fogyasztásról az érdi Gárdonyi gimiben

 

Pest Megye Önkormányzata és a Felelős Gasztrohős által szervezett fenntarthatósági rendezvényen vett részt a Maradék nélkül csapata. A Food Wave nevű projekt keretében megrendezett program ezúttal az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium diákjainak mutatkozott be.

 

A rendhagyó tanóra a Felelős Gasztrohős előadásával kezdődött, melyet követően a Szatyor bevásárló közösség, valamint a Maradék nélkül program résztvevői kerekasztal beszélgetésen vitatták meg a fenntartható fogyasztás mibenlétét. A panelbeszélgetés szakértői személyes tapasztalataik mellett tippeket adtak a résztvevő diákoknak arra vonatkozóan, hogy milyen csatornákon juthatnak hiteles és hasznos információkhoz. A Maradék nélkül, a Szatyor Közösség, valamint a Felelős Gasztrohős oldalai elsőként merültek fel.

 

A résztvevő tanulók kifejezetten érdeklődve követték a beszélgetést. Jogos kérdésként merült fel, hogy egyetlen ember önmagában elegendő-e ahhoz, hogy látható eredményt érjünk el az élelmiszerhulladékok csökkentése, vagy a klímaváltozás lassítása terén. A kritikus megközelítést valamelyest feloldozta az a válasz, amely a globális „világmegváltó” nézőpont helyett az egyéni, valamint háztartási szintű tudatosságot, takarékosságot helyezte előtérbe. A diákok bátran kérdezték, hogy valójában a gyártóknak, vagy a fogyasztóknak van nagyobb felelőssége, valamint lehetősége a változásra. Ez esetben a válasz szintén az egyéni megközelítés volt, vagyis az a szemlélet, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos tudatos magatartás a gyártói felelősségtől független, így ez a legjobb megoldás, melyet a fogyasztók választhatnak. Az ugyanis kizárólag fogyasztói döntés, hogy megtervezzük-e a heti menüt, elolvassuk-e az élelmiszerek jelölését, rendszeresen ellenőrizzük-e a hűtő tartalmát, vagy megmentjük-e a maradék alapanyagokat.

Kapcsolódó tartalmak

Maradék nélkül foglalkozás az V. kerületi táborozóknak

Maradéknélkül

Kerti party maradék nélkül

admin

Élelmiszerbiztonság, élelmiszerpazarlás: kéz a kézben jár

admin