Hírek

Ezt jól kifőztük: főzős workshop maradék nélkül

Izgalmas eseményekkel indult a tavasz a Maradék nélkül program és a Nébih Oktatási Programja számára. Maradékmentő workshopot szerveztünk, ahol szemléletformálással fűszereztük a főzés élményét. A helyszínt a Budapest Makery – „csináld magad” étterem – biztosította, ahol az ízletes ételek elkészítésénél kiemelt figyelmet szenteltünk az élelmiszerpazarlás csökkentés és az élelmiszerbiztonság szempontjainak.

Vendégeinket két különböző napon vártuk az eseményre. Az első alkalommal a Maradék nélkül közösségi felületein meghirdetett Valentin-napi nyereményjáték nyertesei vehettek részt. A szerencsés kiválasztottak kedvesükkel, családtagjaikkal, barátaikkal kaptak meghívást a workshopunkra a nemzetközi nőnapon. A második napon pedig olyan iskolák képviselőit fogadtuk, amelyek tankonyhával is rendelkeznek. Ennek köszönhetően a résztvevő tanárok saját intézményükben is megismételhetik a foglalkozást a gyerekek bevonásával, amelynek hosszú távú hatásában bízunk.

Az interaktív foglalkozást egy általános bevezetővel kezdtük az élelmiszerhulladékok világába, majd az ezt követő program a kétfogásos menü köré épült. Végig tereltük a résztvevőket az alapanyagok beszerzésétől egészen a maradékok és a hulladékok kezeléséig vezető úton, miközben valamennyi hozzávalóval kapcsolatban megismerhették a legfontosabb élelmiszerbiztonsági kockázatokat és fenntartható praktikákat.

A tankonyhával rendelkező iskolák képviselőivel folytatott tartalmas beszélgetések megerősítettek minket abban, hogy kiemelten fontos már gyermekkorban hangsúlyozni és felhívni a figyelmet az élelmiszerbiztonsági szabályok követésére, illetve bevezetni azokat a mindennapi gyakorlatba. A szaktanárok megosztották a saját iskolájukban már alkalmazott, jól bevált módszereket, ezáltal mi is új információkkal gazdagodtunk a rendezvény során, amelyet a jövőben hasznosítani fogunk.

A kétnapos rendezvény során sikerült új és értékes ismeretségekkel gazdagodni, amelyek hosszú távú együttműködést vetíthetnek előre. Az élményfőzések emlékezetesnek bizonyultak: a résztvevők nemcsak feltöltődtek és kikapcsolódhatk, hanem – amely számunkra talán a legfontosabb pozitív visszajelzés – új információkkal is gazdagodtak a Nébih szakembereinek köszönhetően.

A rendhagyó hétvégi program az Európai Unó által finanszírozott FoodRUs pályázat keretében valósult meg.

Kapcsolódó tartalmak

Európai Hulladékcsökkentési Hét az élelmiszerpazarlás tükrében

Maradéknélkül

Idd ki, edd meg!

admin

Berlinben találkoztak az élelmiszerhulladék szakértői

admin