Praktikák

Jégre tesszük a karácsonyi menüt

 

Ünnepi díszbe öltöztek az utcák, a boltokban karácsonyi dallamokra keringőznek a bevásárlókocsik, a főtér irányából forralt bor illata szökik az orrunkba. Itt az advent. Arra szeretnénk ösztönözni az olvasót, hogy a karácsonyi felkészülés időszaka alatt ne csak az ünnepi menü összetételét tervezzük meg alaposan, de arra is szenteljünk figyelmet, hogy hová kerülnek az ételmaradékok, ha a gyomrunkban már szűkössé válik a hely.

 

A karácsonyi időszakban az átlagosnál is több élelmiszer végzi a szemetesben: nem csupán a sütés-főzéssel járó elkerülhetetlen élelmiszerhulladékok – például tojáshéj – miatt, hanem sokszor a megmaradt készételek is a kukába kerülnek. Az élelmiszerpazarlás-mentes ünneplés főszereplője a hűtőszekrény, azon belül is a fagyasztórekesz. Karácsony előtt érdemes kiüríteni a fagyasztót, gondolva arra, hogy a karácsonyi fogásoknak legyen elég hely, hiszen a legtöbb élelmiszer esetében a fagyasztás a legjobb tartósítási mód. Ugyanakkor fontos, hogy ne élelmiszertemetőként tekintsünk a fagyasztórekeszre, időközönként nézzük át, mi az, amit már érdemes lenne felhasználni. Ez azért is lényeges, mert a legtöbb élelmiszer nem marad ugyanolyan minőségű az örökkévalóságig, mint a fagyasztás időpontjában volt. A legtöbb húsos ételt legkésőbb 2-3 hónap, a pörköltet 4-6 hónap, a főtt tésztát vagy tojást tartalmazó, illetve rakott ételeket pedig 1 hónap fagyasztóban való tárolást követően javasolt elfogyasztani.

 

A fagyasztóban raktározott alapanyagokat az ünnepi menühöz is felhasználhatjuk, például a gondosan feldarabolt, fagyasztott húst a töltött káposztához. Biztosan lapul egy-egy adag meglepetés pörkölt valamelyik fagylaltos dobozban, amelyet változatos módon tudunk felhasználni, és még időt is spórolhatunk a decemberi hajtás közepette: gyors babgulyás vagy székelykáposzta, húsos palacsinta vagy rakott zöldség kerülhet pikk-pakk az asztalra.

 

A lefagyasztandó ételeket vagy alapanyagokat adagonként, feldarabolva csomagoljuk el, így elkerülhetjük, hogy a szükségesnél nagyobb mennyiséget kelljen kiolvasztani. A már egyszer kiolvasztott ételeket ne fagyasszuk le újra! A csomagolásra írjuk rá, hogy mi található benne, és mikor fagyasztottuk le, így 2 hónappal később is pontosan tudni fogjuk, hogy mi rejtőzik az egyes edényekben. A kiolvasztás legbiztonságosabb módja, ha a hűtőben, 0 és 5 °C fok között történik.

 

Az ételmaradékok tárolásával, felhasználásával kapcsolatban további tippeket a Maradék nélkül program Facebook és Instagram oldalán olvashattok.

Kapcsolódó tartalmak

Biztonságos törődés: Mire figyeljünk élelmiszer-adományozáskor?

Maradéknélkül

Maradékmentő nyalánkság Viszkok Fruzsitól

Maradéknélkül

Karácsonyi menü maradék nélkül

admin