Praktikák

Tárolási hőmérséklet jelentősége az élelmiszerpazarlás megelőzésében

Az élelmiszerpazarlás csökkentése érdekében létrejött brit kezdeményezés, a WRAP (Waste and Resources Action Programme) egyik friss kutatása szerint a hűtőszekrény hőmérsékletének helyes beállítására (0-5°C között) nagyon sok háztartásban nem fordítanak figyelmet, pedig ezen a hőmérsékleten tárolt élelmiszerek tovább megőrzik frissességüket.  A felmérés szerint a háztartási hűtőszekrények  légterének közel 70%-a az elvárt hőmérséklet feletti, emiatt a bennük tárolt élelmiszerek gyorsabban megromlanak. Az ajánlott tárolási hőmérsékletek betartása − mivel a hűtés tulajdonképpen egy tartósítási eljárás − jelentősen lelassítja az élelmiszerekben lezajló romlási folyamatokat. Ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy teljes mértékben nem képes a romlást meggátolni.

 

A romlandó állati eredetű élelmiszerek mellett egyes friss gyümölcs és zöldség is jól tárolható hűtőszekrényben, amellyel akár két héttel is meghosszabbíthatjuk eltarthatóságukat, megőrizhetjük frissességüket. Többek között kivételt képez a banán, az ananász, vagy például a hagyma és burgonya, mert esetükben  elegendő a  hűvösebb helyen tárolás (az ideális 8-10 °C lenne számukra). Ilyen tárolóhely lehet pl. pince, vagy a hűvös éléskamra. A burgonya és banán esetében a hűtés például minőségromlást eredményez.

 

A hűtőszekrény megfelelően beállított hőmérsékletén túl a csomagolt élelmiszerek és konzervek felbontást követő körültekintő, helyes tárolásával is megnövelhetjük az eltarthatósági időt. Az élelmiszerek egy részéhez olyan csomagolásban jutunk hozzá (pl. vákuumcsomagolás), amely a lehető legtovább megőrzi a minőségét. A felbontás után azonban fokozottan figyelni kell arra, hogy a megmaradt élelmiszerek továbbtárolásához gondosan zárjuk vissza a csomagolást és helyezzük mihamarabb a hűtőbe. Amennyiben a visszazárás a csomagolás adottságaiból adódóan nem megoldható, tekerjük fóliába, vagy helyezzük légmentesen zárható edénybe. Szintén az élelmiszerpazarlás megelőzését segítheti elő, ha a háztartásunkban is alkalmazzuk az „elsőként be, elsőként ki” elvet (FIFO), miszerint mindig a korábban hűtőszekrénybe helyezett terméket fogyasszuk el hamarabb.

 

Vannak olyan élelmiszerek, amelyeket lefagyaszthatunk, ezzel is meghosszabbítva a tárolási időt. Arra figyeljünk azonban, hogy a fagyasztóba helyezéskor pontosan feliratozzuk a kis csomagokat, jelölve rajta az élelmiszer megnevezését, várható felhasználási idejét, és az egyszer már kiolvasztott élelmiszert ne helyezzünk vissza a fagyasztóba. Az ilyen rendszerben használt mélyhűtők esetében is érdemes a készletünket rendszeresen felülvizsgálni, és a lejárat előtt felhasználni.

 

A legfontosabb maradék keletkezést megelőző elvünk azonban mindig az legyen, hogy mindig mindenből annyit vásároljunk, amennyire a lejárati időn belül szükségünk van, és amelynek a biztonságos tárolásához kellő befogadóképességű hűtőszekrényünk, vagy tárolóhelyünk rendelkezésre áll.

 

Forrás:

https://www.lovefoodhatewaste.com/article/love-your-fridge-and-waste-less

 

További információk:

http://eteltcsakokosan.hu/2015/12/25/helyes-tarolas-a-hutoben/

http://eteltcsakokosan.hu/2015/06/04/hol-a-helye-hutoben-vagy-huton-kivul/

Kapcsolódó tartalmak

A magyar elnökség prioritásként kezeli az élelmiszerpazarlás csökkentését

Maradéknélkül

Kovászos uborka, maradék nélkül

admin

Mennyi ideig tárolhatók a fagyasztott gyümölcsök?

Maradéknélkül