PraktikákTökéletlenül tökéletesVegyél számba!

Uborkahéj – enni vagy nem enni?

 

Tudjuk, hogy sokan meghámozzák fogyasztás előtt az uborkát. Főleg a gyerkőcök nem szeretik, de sok felnőtt is úgy dönt, hogy nem szeretné megenni. Te megeszed az uborka héját?

 

Az uborkahéj egy lehetségesen elkerülhető élelmiszerhulladék, ami azt jelenti, hogy emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas, ugyanakkor az egyéni ízléstől vagy az egészségügyi állapottól nagyban függ, hogy az egyén elfogyasztja-e.

 

Cikkünkben szeretnénk néhány érdekes ötletet adni, annak érdekében, hogy az uborka héja is felhasználásra kerüljön, még akkor is ha elfogyasztani nem szeretnétek, így is csökkentve az élelmiszerpazarlás mértékét.

 

Dobd fel vele a vized!
Az uborka friss íze nagyon jó hűsítő tud lenni a nyári napokon, sokan bele is teszik a limonádéjukba, vizükbe, hogy egy kicsit feldobják vele. Ugyanezzel a tulajdonsággal rendelkezik az uborka héja is, így miért is ne használhatnánk erre a célra? Nagyon dekoratív látványt tud nyújtani, ha hosszú vékony csíkokban hámozod meg az uborkát és úgy teszed a héjat a vízbe.

 

Wasteless Wellness
Készíthetsz belőle pakolást vagy arcmaszkot is. A pakoláshoz csak turmixold le a héjat, hogy a rostok összetörjenek és pépes állagot kapj, ezután már fel is kenheted az arcodra. 10-15 percig hagyd rajta és pihenj egyet, majd töröld le és mosd meg az arcod! Az arcmaszkhoz szükséged lesz zselatinra, amit úgy készíthetsz el, hogy 1 teáskanál por zselatint elkeversz 2 evőkanál meleg vízzel. Ha már félig megszilárdult a zselatin, belekeverhetsz az előzetesen leturmixolt uborkahéjból 2 teáskanállal. Vékonyan vidd fel tiszta bőrödre, majd ha megszáradt, húzd le és ezt követően mosd meg az arcod.

 

Turmixba vele!
Amennyiben szeretsz turmixot inni, az alap receptetekhez nyugodtan hozzáadhatod az uborka héját is. Észre sem fogod venni, hogy ott van, mivel a többi hozzávaló valószínűleg el fogja nyomni az ízét, mégis ezáltal több vitamint, ásványianyagot, rostot juttatsz a szervezetedbe, és még a pazarlás ellen is teszel!

 

Uborkahéj mártogatós
Ha inkább az állagával van problémád hoztunk neked egy remek mártogatós receptet, amibe később akár még a meghámozott uborkát is bele tudod mártogatni, miközben észre sem veszed de a szószban elfogyasztod a héját is.

 

Hozzávalók:

  • 110g krémsajt
  • 1 teáskanál mustár
  • 1 kígyóuborka lehámozott héja, leturmixolva
  • só, bors ízlés szerint

 

Elkészítés:

Az alapanyagokat keverd össze egy tálban és már kínálható is a mártogatós, hasábokra vágott zöldségekkel, ropogóssal, krékerrel. Amennyiben nem használod fel azonnal, tárold hűtőben fogyasztásig.

 

Próbáld ki tippjeinket, ha valamelyiket elkészíted, küldj nekünk róla fotót!

 

 

Kapcsolódó tartalmak

Intelligens hűtő, a család szolgálatában

admin

A borsó meg a héja

admin

Mennyi ideig tárolhatók a fagyasztott gyümölcsök?

Maradéknélkül