HírekItt jártunk

Tavasznyitó Maradék nélkül foglalkozás

 

A budapesti Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziumban tartottunk Maradék nélkül előadást – rendhagyó módon – 9. és 11. évfolyamos tanulóknak, akik a projektnapok keretében több megközelítésből is megismerkedhettek az élelmiszerpazarlás problémakörével, hiszen előző nap a Magyar Élelmiszerbank Egyesülethez is ellátogattak, ahol az élelmiszerek adományozásával kerülhettek közelebbi kapcsolatba.

 

A Maradék nélkül foglalkozáson a tanulók megismerkedtek az otthoni élelmiszerpazarlás megelőzésében segítő praktikákkal és a hulladékhierarchia következő lépéseivel, vagyis a komposztálással és a társállatok etetésével, valamint az élelmiszerhulladékok lebomlása miatt bekövetkező környezeti károkról is esett szó.

 

Az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez szorosan kapcsolódó élelmiszerbiztonsági ismereteket is megosztottunk a diákokkal: beszéltünk a hűtő ideális hőmérsékletéről, a hűtő helyes berendezéséről és arról is, hogy miért nem szabad a fagyasztott élelmiszereket felengedtetés után visszafagyasztani.

 

Az óra végén Kahoot! kvízzel játszottunk, amelyben egy ízig-vérig fiúcsapat bizonyult a legügyesebbnek. Legnagyobb örömünkre a minőségmegőrzési és a fogyaszthatósági idő közötti különbséget mindenki megértette, hiszen mind a 10 csapat helyesen válaszolt a kérdésre.

 

Az új ismereteket összegezve a tanulók videókat készítettek, amelyeket másnap az iskola többi diákjának prezentáltak.

Kapcsolódó tartalmak

Zánkai FEOSZ Sulitábor

admin

Maradék nélkül foglalkozás az V. kerületi táborozóknak

Maradéknélkül

Maradék nélkül és Ételt csak okosan! bemutató órák Csornán

admin