Interjú a Maradék nélkül önkéntesével A fejlett országokban – így hazánkban is – a háztartásokban keletkezik a legtöbb élelmiszerhulladék, s bár egyre több az...
A felnőttkori szokásaink berögződése gyermekkorban elkezdődik, amelyeken azonban később nehéz változtatni. Ezt felismerve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016 óta kiemelt figyelmet fordít a...
Az idei évben rajzpályázattal kedveskedik a Nébih Maradék nélkül programja az általános iskolás tanulók számára. A 3-6. osztályos diákok számára meghirdetett pályázatra élelmiszerpazarlással kapcsolatos...
A hagymahéjat megesszük? Ugye nem. Vannak olyan élelmiszerhulladékok, amelyek szükségszerűen keletkeznek, ilyen például a vörös- vagy a lilahagyma héja is. Ne legyen lelkiismeretfurdalásunk, ezek...
A szokás szerint locsolkodásért cserébe tojás jár, és sokan még manapság is szívesen készülnek kézzel készített, festett vagy hímes tojással húsvét hétfőjére. Számtalan technika...
A háztartásokban szemetesbe kerülő élelmiszerek legnagyobb részét a maradék készételek teszik ki. Ennek egyik oka az, hogy nehezen tudjuk megbecsülni, egy fő mennyi ételt...
Nagy örömünkre szolgál, hogy a Nébih Maradék nélkül programjának szellemében március közepétől happy hour akció indul a Nébih saját éttermében. A happy hour...
A budapesti Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziumban tartottunk Maradék nélkül előadást – rendhagyó módon – 9. és 11. évfolyamos tanulóknak,...
A Maradék nélkül oldalán már írtunk Nektek a használt sütőolajban rejlő remek lehetőségről, sőt a kisebbek már a Maradék nélkül ismeretterjesztő kiadványban is találkozhatnak...
2020. február 6-án került megrendezésre a Fenntartható vendéglátás és helyi alapanyagok beszerzése című kerekasztal beszélgetés a Felelős Gasztrohős szervezésében. A rendezvényen Dr. Kasza Gyula,...